Nagy
összevisszaságot okozott a bérszámfejtőknél és a könyvelőirodákban
az, hogy pontosan a novemberi bérszámfejtési időszak közepén úgy
módosították a a magán-nyugdíjpénztári befizetéseket, hogy közben
az APEH elektronikus bevallási rendszere nem lehetett felkészítve
az adatok fogadására, majd a bérprogram készítő szoftvercégek
kerültek nehéz helyzetbe. Több bérprogram csak a bérek újra
számfejtésével volt képes megoldani a problémát, ami jelentős plusz
munkát okozott a bérszámfejtőknek.
Az Armada Bér bérprogram felhasználóinak nem volt nehéz dolga. Csak
letöltötték az új szoftverfrissítést és elküldték az azzal
készített elektronikus bevallásokat.
A törvény
címe: A 2010. évi CI. törvény a magán-nyugdíjpénztári
befizetésekhez kapcsolódó törvénymódosításokról. (A
hír és a törvény bővebben.)
Elképzelhető, hogy a következő akciók csak 2010.
december 31-ig élnek!
Vegyük sorra, hogy milyen
ingyenes vagy akciós változatai vannak az Armada Bér bérprogramnak.
Ezek egy része olcsó vagy ingyenes megoldás, míg más részük kedvező
árú. A legtöbb cég találhat köztük számára kedvező megoldást
az olcsó, bérszámfejtésre. Fontos, hogy tudásukban nem csökkentett
tartalmú bérprogramokról van szó. Mindegyik professzionális szinten
kezeli a bérszámfejtést és az elektronikus bevallásokat
is.
Armada Bér bérprogram
2011./5 - Ingyenes
100%-ban ingyenes 5 fős Armada Bér bérprogram,
ami olyan cégeknek ajánlott, ahol a közeljövőben nem várható a
létszám emelkedése.
Armada Bér bérprogram Új cég/10 - Ingyenes
100%-ban ingyenes 10
főig az Armada Bér bérprogram azon könyvelőirodák számára, melyek
egy éven belül jöttek létre.
Armada Bér bérprogram /
könyvelőiroda - Akciós
Az 50 főnél több
dolgozónak számfejtő könyvelőirodák 15% kedvezményt kapnak
az Armada Bér 2011. bérprogram árából. Más szoftverről áttérők
számára +15% kedvezmény, ami összesen már 30%.
Armada
Bér bérprogram 2011. - Akciós ingyenes
A 2011. évi
Armada Bér bérprogram ingyenes, ha a felhasználó most rendeli meg a
2010. évi bérprogramot. Ezért két év teljes bérprogramját és
szoftverfrissítését kapja. Jó járnak ezzel azok is, akik a 2010.
évi szja bevallást is az Armada Bérprogram 2010-zel szeretnék
elvégezni. Ebben az is segíti őket, hogy hozott adatként is
felvihetők valaki régi programból a már leszámfejtett adatok és az
Szja-bevallást így is el tudja készíteni az Armada Bér
bérprogram.
Bővebb információ az alábbi képre kattintva.
Az Interneten ingyenesnek állított bérprogramokkal szemben van
ingyenes bér program, ami nem úgy ingyenes, hogy közben bizonyos
lehetőségeket kihagynak belőle, hanem miden benne van, mint a
fizetős változatban.
Az Ilyen,
tehát teljes tartalmú ingyenes szoftver jelenleg
az Armada Bér 2011.
bérprogram az Armada Bér
bérprogram 2010. mellé. Így tulajdonképpen 2010-es áron jutsz hozzá
két különböző év bérprogramjához. A 2010-es változatot le lehet
tölteni. Az akció pontos feltételei:itt
olvashatók.
Az adatimport modul segítségével át is hozhatod dolgozóid adatait a
régi bérprogramodból. Ezért sem kell fizetni.
Ha letöltöd a 2010-es változatot, akkor kapsz hozzá regisztrációt.
Persze fizethetsz is érte és akkor 2011-re is számfejtheted
vele a bért, meg minden mást, és a 2011-es verzió így ingyen lesz.
Ami még érdekes, hogy akár összesítve is felviheted az eddigi
béreket és mégis megoldhatod vele az évvégi bevallásokat. Az
ingyenes verzió is elkészíti az elektronikus bevallásokat és minden
mást is, amit a vásárolt szoftver.
Ezzel a bérprogrammal úgy is ki lehet léptetni dolgozókat, hogy nem
kattintgatsz végig minden kilépő nyomtatványt, hanem egyszerűen
csak kiválasztod a kilépő nyomtatványok kötegét - ez egy kattintás
- és már nyomtatja is neked az összes kötelező kilépő űrlapot
kitöltve.
Hasonlóan egyszerű vele maga a számfejtés is, ami egyenként és
csoportonként is végezhető. (A csoportos számfejtés előtt nagyon
gyorsan felvihetők a távollét adatok.)
Találhatsz még a bérprogram mellé más, eredendően ingyen
használható programokat, mint például EVA vagy Adóidőzítő. Az
adóidőzítő könyvelőcégeknek a leghasznosabb, mivel a könyvelő
irodák adminisztrációját támogatja.
Amúgy az Armadánál egy úgynevezett indítópult az, amit le kell
töltened, utána pedig bármilyen modult - így a Bért is - erről az
indítópultról telepíthetsz anélkül, hogy a NET-en keresgélned
kellene. A frissítés is innen történik, ki sem kell lépni az
indítópultból ahhoz, hogy letöltsd a bérprogram legújabb
frissítését.
A bérszámfejtést már a demó programokkal is elkezdheted, ha pedig
ingyenes vagy fizetős programot kérsz, akkor az ezekhez szükséges
regisztrációs fájlt azonnal megküldik, ha látják, hogy letöltötted
a programot és a bérszámfejtést azonnal elkezdheted.
További kedvezmények és ingyenes lehetőségek:
Ha pedig új céged vagy könyvelőirodád van, akkor azt jelezd az
ügyfélszolgálatnak, mert kedvezményben részesülsz. A
kedvezmények két csoportja létezik. Az első a kis cégeknek
szól, a második az új cégek számára, segítve őket indulásukban.
Egy Armada Bér bérprogram felhasználó így beszél a
tapasztalatairól:
Lezajlott az első Armada nyílt nap, ahol bérprogramokról és más
ügyviteli programokról volt szó. Hamarosan videó összeállítás
jelenik meg erről.
Sok bérprogram nem foglalkozik az egyéni vállalkozók
számfejtésével, ezért a könyvelőirodák bosszankodhatnak is, mert
emiatt több dolguk van néhány egyéni vállalkozó bérének
számfejtésével, mint egy cég sok-sok dolgozójának
bérelszámolásával.
Az Armada Bér bérprogram nagyon is
komolyan veszi ezt a témát és teljes mértékben megoldja az egyéni
vállalkozók bérszámfejtését és bevallási kötelezettségét is. Az
1058-as nyomtatvány gyerekjáték a számára. Nem csak az egyéni
vállalkozó, hanem az ő alkalmazottainak bérelszámolását is elvégzi.
Ennek eredményeképpen a 1008-as
járulékbevallás is beküldhető vele az APEH-hoz.
Egy könyvelőiroda vezetője az Armada ügyviteli programokról
nyilatkozik. Arról, hogy miért éppen ezt a szoftvert használja.
Az Armada Ügyvitel moduljai között számviteli, ügyviteli
szoftverek, bérprogram és társadalom biztosítási ellátások
számfejtését végző programok vannak.
Az Armada Bérprogram és az Armada Ügyviteli Rendszer "reklámarca",
Dr. Pünk Piroska megelevenedett, amikor videó klip lett belőle:
Nem csak poénos reklámvideók készültek azonban, hanem ügyfelek
véleménye is olvasható az Armada moduljairól. Itt van egy például
az Armada Bérprogramról:
Tetszik a blog? Iratkozz fel és értesítünk a friss bejegyzésekről. RSS feliratkozásA regisztráció után értesítést kérhetsz a blogról és hozzá is szólhatsz a Blogteres blogokhoz.
A blog szerzője Rexel.Kövesd és csatlakozz a blogjához.
Elképzelhető, hogy a következő akciók csak 2010. december 31-ig élnek!
Vegyük sorra, hogy milyen ingyenes vagy akciós változatai vannak az Armada Bér bérprogramnak. Ezek egy része olcsó...
A legkorszerűbb gyors bérkalkulátorral számítsd ki, hogy mennyi lesz a béred 2011-ben.
A 2011-es bérkalkulátor nettó, bruttó és szja információk mellett a levonásokról és a cég által fizetendő bér...
Sok bérprogram nem foglalkozik az egyéni vállalkozók számfejtésével, ezért a könyvelőirodák bosszankodhatnak is, mert emiatt több dolguk van néhány egyéni vállalkozó bérének számfejtésével, mint eg...
Az Armada Bérprogram és az Armada Ügyviteli Rendszer "reklámarca", Dr. Pünk Piroska megelevenedett, amikor videó klip lett belőle:
Nem csak poénos reklámvideók készültek az...
Egy könyvelőiroda vezetője az Armada ügyviteli programokról nyilatkozik. Arról, hogy miért éppen ezt a szoftvert használja.
Az Armada Ügyvitel moduljai között számviteli, ügyviteli s...
A legtöbb változás a gazdasági törvények között a bérszámfejtésre, szja-ra és a TB-elszámolásra vonatkozik. Ez a blog a törvényváltozásokat mutatja be egy bérprogrammal párhuzamosan.
Sikeres lettem! Egy teljesen új, egyedülálló, összetett pénzkeresési lehetőség, ez nem olyan mint a többi ez egy sikeres bevált, módszer, ez nem olyan mint az online munka, és mások, ezek valós történeten alapuló írások, tanulmányok, tippek trükkök, http://www.zseni.info
Könyvelőirodák számára még több akciójuk is van és köztük olyan is, amiben cégkorlát nélküli ügyviteli és bérprogramok vannak: http://www.armada.hu/akciosajanlat/143-akcios-csomagok-konyveloknek.html
Ingyen és akciós bérprogramok 2011-re - Elképzelhető, hogy a következő akciók csak 2010. december 31-ig élnek! Vegyük sorra, hogy milyen ingyenes vagy akciós változatai vannak az Armada Bér bérprogramnak. Ezek egy része olcsó va...
Megelevenedett az Armada Bérprogram és Ügyvteli... - Az Armada Bérprogram és az Armada Ügyviteli Rendszer "reklámarca", Dr. Pünk Piroska megelevenedett, amikor videó klip lett belőle: Nem csak poénos reklámvideók készültek azonban, hanem ügyfelek...
Egy könyvelőiroda vezetője nyilatkozik - Egy könyvelőiroda vezetője az Armada ügyviteli programokról nyilatkozik. Arról, hogy miért éppen ezt a szoftvert használja. Az Armada Ügyvitel moduljai között számviteli, ügyviteli szoftverek, bérprogr...